A célt figyelem, nem a rajtot


( Irie Maffia dalszöveg)

Úgy érzem, tudat alatt mindig coach-ként vagyok kapcsolatban a környezetemben élőkkel. Nem fáradok el tőle? Nem! Nekem az ad energiát, ha segíthetek másoknak.

Eddigi életemben megélt mélységek és magaslatok és azoknak a feldolgozása segített nekem úgy megizmosodni lelkileg, hogy a coach képzés során elsajátítottak elindítsanak egy számomra nem új, de mégis egy másik úton. Sportolókkal (gyorsasági motorversenyzők) dolgozom együtt és misszióként foglalkozom a csapat tagjainak a „belső versenypályájával”, a lelkükkel.

Amikor egy betegség miatt éveken keresztül még a járás is nehezen ment és az egyik orvos prognózisa szerint lebénulás előtt álltam, akkor fogalmazódott meg bennem a mottóm, amit később egy dalszövegben majdnem szó szerint visszahallottam: „ A célt figyelem, nem a rajtot” Azaz a vágyamat, miszerint futni szeretnék újra (betegség előtt versenyszerűen kézilabdáztam).

A coaching ezért is áll hozzám közel, mert a múlttal csak minimálisan foglalkozik. A cél felé halad előre a folyamat. A betegségből felépülve, de nem meggyógyulva azóta újra tudok futni és csak annyira szoktam futás közben is hátrafordulni, hogy láthassam milyen ügyes voltam, mert már lefutottam X. kilométert. Erősségeimet gyűjtöm össze és merem vállalni a következő, előttem álló távot.

Mint a coaching folyamat alkalmával is, ahol az erősségek adják meg a lendületet a cél felé. Futás alkalmával is kitűzök egy időt, ameddig el szeretnék jutni a célig. Mint a coaching alatt, ahol nincs célkitűzés hozzárendelt időpont nélkül.

Tehát a coaching és én úgy érzem, megtaláltuk egymást, ezért szeretnék az önismeretemmel célirányosan foglalkozni, mert minden életszakaszomban én is másként reagálok adott szituációban. Önismeret nélkül a szakmai tudást sem lehet alkalmazni.

Szokták kérdezni tőlem, hogy nekem mi segít, mi az, ami az én titkom a „túlélésre”. Fókusz, fókusz, fókusz!

Amikor kézilabdáztam, úgy fókuszáltam a labdára meccsek közben,hogy semmit nem láttam a pályán kívüli életből. Amikor csak a hajam nem fájt, akkor arra fókuszáltam, hogy elmúlik, nem tart örökké. Amikor lefutottam életem első félmaratonját, akkor arra fókuszáltam, hogy milyen lesz hallani majd a nevemet a célbaérkezéskor és milyen büszkék lesznek rám a szeretteim.

Azt is tapasztalom, hogy akkor tudunk haladni  egy coaching ülés során, ha a fókuszom megmarad és nem arra gondolok közben, hogy mit vegyek majd a boltban, ha vége az ülésnek. Bizony van olyan, hogy a coach is megfárad és máris elveszíti azt a bizonyos fonalat.