Kelemenné Szilágyi Noémi vagyok és ha szeretnéd, én leszek a te coachod.

A külkereskedelemben eltöltött évek után férjemmel együtt építettük fel az ország egyik gyorsasági motor versenycsapatát, ahol a mai napig dolgozom.

Koordinálom a csapat életét.

A munkám során fogalmazódott meg bennem az igény, hogy a sportolók belső versenypályájával, azaz a lelkükkel is szeretnék foglalkozni. Mivel a sportoló is ember, ezért végeztem el a life és sport coach képzést. ( Media Coaching Kft )

Sportszervező menedzser szakon pedig a Fitness Akadémián végeztem, ahol az első óra anyagaként a Sporttörvényünk kezdő mondatainak egyike, miszerint „minden embernek alapvető joga van a sporthoz” napi szinten körbeöleli az életemet. Már-már missziómként agitálok mindenkit a napi testmozgás gyakorlására. Testi és lelki egészségünk alapja a sport.

Angol nyelvű külkereskedőként dolgozva megtanultam, hogy kellő önismeret nélkül nem leszek hatékony, ezért kezdtem el önismereti tréningeket elvégezni és kommunikációs tréningeken elsajátítani az asszertív kommunikációhoz szükséges tudást.

Művelődésszervező főiskolai diplomámat úgy szereztem meg, hogy közben két kislányomat egyedül neveltem (első házasságom felbomlott) és mellékállásként angolt tanítottam. Ebben az időszakban néztem szembe a mumussal, az autóimmun betegségemmel, melyet állítólag a stressz okozott. Azóta már tudom, hogy a stressz nem kerülhető el, de az, hogy azt hogyan kezeljük, az igenis tanulható és gyakorolható.

Hálás vagyok az életemért, második házasságom már 17 éve tartó út, ahol a férjemmel nem egymás másik felei vagyunk, hanem két egész, akik egy úton, egymás mellett, kézenfogva haladnak előre. Nem hiszünk a borsó meg a héja szófordulat üzenetében, miszerint lelki társai csak úgy lehetünk egymásnak, ha egymás nélkül már életképtelenek vagyunk.   

Lányaink külföldön jártak egyetemre. Soha nem felejtem el azt az érzést,amikor vákumot hagytak a házban azzal, ahogy kirepültek a családi fészekből. Mi pedig szárnyakat adtunk nekik, puha szárnyakat, hogy repülni tudjanak, de ha leesnek, akkor ne üssék meg magukat. Szülőként időben kell magunkat felkészíteni az új életszakaszra, arra, amikor imádott gyerekeink nincsenek már velünk napi /heti/havi szinten. Nem magunknak hoztuk őket a világra, ők nem a mi tulajdonaink, viszont feladatunk úgy nevelni őket, hogy a körülöttük lévő történéseket megtanítsuk objektíven szemlélni, hogy hibáikért ne okoljanak reflexből másokat, hogy a szobájuk ne az a bizonyos rózsaszín burok legyen. Látniuk és ismerniük kell az életet, magát!

Vallom, hogy a gyereket csak addig lehet nevelni, amíg keresztben elfér az ágyában, az pedig három éves korig lehetséges, és nem lehet őket elkényeztetni , csak nagyon-nagyon szeretni.

Szeretni és szeretve lenni pedig a boldogság kulcsa.